Bárczi Gusztáv
(eredetileg 1898-ig Kratina Gusztáv)
Született: Nyitraudvarnok, 1890. szeptember 13.
Meghalt: Budapest, 1964. augusztus 9.
Foglalkozása: magyar orvos, gyógypedagógus

Pályafutása:

Miután 1910-ben tanári képesítést szerzett Léván, a fővárosba költözött, s 1913-ban letett eredményes gyógypedagógiai tanári vizsgáját követően a Siketnémák Intézetének tanára lett. Miután 1921-ben fül-orr-gégészeti szakvizsgával kiegészített orvosi diplomáját is megszerezte, 1922-ben Török Bélával létrehozta a siketek nevelésére szakosodott Nagyothallók Iskoláját. Ezzel párhuzamosan 1921–1923 között szerkesztette a Magyar Siketnéma Oktatás című folyóiratot, több intézményben foglalkozott értelmi fogyatékosok, látássérült, nagyothalló és beszédhibás gyerekek nevelésével, tevékenyen részt vett a magyar iskolaorvosi rendszer kiépítésében, illetve magán- és iskolaorvosi praxist épített ki. 1935-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium gyógypedagógiai referense lett. 1936-tól a Gyógypedagógiai Nevelőintézet tanára, 1937-től igazgatója lett. 1942-től 1963-as nyugdíjba vonulásáig a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója volt, 1946-tól egyúttal tanszékvezetőként is tevékenykedett. 1953-tól országgyűlési képviselő volt. 1958-ban kezdeményezésére és irányításával jött létre az NDK-beli Brandenburgban az értelmi fogyatékosok nevelésére szakosodott Barczi-Haus.

Érdemei:

Munkásságát az értelmi fogyatékosok és nagyothallók gyógyító nevelésének, illetve a gyógypedagógus-képzésnek szentelte. Ő fektette le a gyógypedagógia elméleti alapjait, leírta az agykérgi eredetű süketnémaság (surdomutitas corticalis) kórképét, s a kezelésére kidolgozott gyógypedagógiai, hallásnevelési eljárása világszerte ismertté tette szakmai körökben. Munkásságáért 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

forrás: Wikipedia